|
Különleges vendég Tornyospálcán
2009. július 7. Tornyospálcára látogatott Szűcs Erika országgyűlési képviselő, az „Út a munkához program” miniszteri megbízottja. A programot még munkaügyi miniszterként elindító Szűcs Erika látogatásának célja, hogy a három hónapos tervező, s a szintén három hónapja tartó foglalkoztatási szakasz gyakorlati tapasztalatairól képet kapjon. E személyesen szerzett információk alapján lesz finomítva, kiterjesztve az a program, mely alapjaiban változtatta meg a szociális segélyezés rendszerét, s amit a köznyelv csak „segély helyett munkát” néven ismer.
 Miniszteri Megbízott Asszony, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ vezetőségével együtt érkezett Tornyospálcára, a szabolcsi látogatás egyetlen önkormányzati helyszínére. Tornyospálca kiválasztása sem volt véletlen, hiszen a közfoglalkoztatásba bevont személyek száma kimagasló országos szinten is, s aránya a település lélekszámához viszonyítva is jelentős. Különlegessége továbbá, hogy a rendelkezésre állási támogatásra jogosultak (segélyesek) valamennyien be vannak vonva a közfoglalkoztatásba, felmentést csak az egészségügyi alkalmatlanság miatt kaphatnak. Lukácsi Attila polgármester bemutatta a tervezési folyamatot, az önállóan kidolgozott foglalkoztatási, ellenőrzési rendszert, valamint ennek eredményeit, hiányosságait. Eredmények közül kiemelte, hogy a közfoglalkoztatásba bevont személyek mentálisan jobb állapotba kerültek, úgy érzik, hogy 15-20 év után, melyet a munkaerőpiacon kívül töltöttek, is szükség van még rájuk. Egy településen fellelhető szinte összes önkormányzati feladatban részt vesznek a közfoglalkoztatottak, ez által olyan tevékenységeket is el lehetett kezdeni, melyre forráshiány miatt korábban nem volt lehetőség. A polgármester a rendszer hiányosságaira, a munkaerőpiacot torzító hatására, a foglalkoztatásba bevonhatók körének indokolatlan törvényi leszűkítésére, illetve felvetette a program tevékenységi körének esetleges bővítését. Ez utóbbit akár profitorientált tevékenységi körre is ki lehetne terjeszteni, az így származó bevételt pedig vissza lehetne forgatni a közfoglalkoztatás anyag és eszközigényére. Lukácsi Attila bemutatójában kitért még az oktatási, szociális és foglalkoztatási rendszerek jobb összehangolására, mely szinergenciáját kihasználva egy valódi igényekre, s lehetőségekre alapuló közel önfenntartó rendszer alakulhatna ki. Szűcs Erika a program megvalósításának gyakorlati tapasztalatait nagyon fontosnak értékelte, ez alapján történik az esetleges korrekció. Közölte, hogy az észrevételek, javaslatok nem csak a korrekciót szolgálják, hanem egy új magasabb szintű, komplexebb programmá teljesedhet ki az „Út a munkához program”, ennek előkészületei már folynak, s tulajdonképpen ez a látogatás – az eddig tapasztalatokon túl – már e változtatások alapozását szolgálja.
 Képviselőasszony a polgármesteri felvetéseket jónak, elgondolkodtatónak tartotta, s ígéretet tett, hogy azokat hasznosítani fogják a program fejlesztése során. A látogatásra szánt idő korlátozott volta miatt, a közfoglalkoztatásban résztvevők közül az árok mederlapjának javítását végzők, a karbantartók, kertészek, temetőgondozók, településőrök munkáját tekintette meg képviselőasszony.
Lukácsi Attila
|