KORONAVÍRUS

Tornyospálca Község Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása

Tornyospálca Község Önkormányzata alapítója, fenntartója, irányítója a Tornyospálcai Közös Önkormányzati Hivatalnak, mely Tornyospálca és Jéke településeken is ellátja az önkormányzat működésével, valamint a polgármester és a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. Az ASP bevezetése során a hivatal köztisztviselői a projekt közvetlen célcsoportja. Közvetett célcsoport a két település lakosai, vállalkozásai, akik számára az ügyintézés egyszerűsödik.

 

 

Az ASP Korm. rendeletben meghatározott határidőben megvalósult csatlakozás az önkormányzati ASP központhoz külső szakértő igénybevételével. Eredmény: 7 szakrendszerhez való rendszercsatlakozás.

Köztisztviselők által tesztelt, éles üzemben működő csatlakoztatott szakrendszerek. Eredmény: 7 szakrendszerhez való rendszercsatlakozás.

Az ASP Korm. rendeletben előírt technikai feltételeknek megfelelő, üzembe helyezett, működő hardver eszközök és hálózati infrastruktúra elemek az önkormányzati hivatalnál. Külső beszállítótól beszerzett eszközök a köztisztviselői létszámnak, feladatoknak megfelelően.

Az új működésnek megfelelően átalakított hivatali folyamatok, módosított szabályzatok. Külső szakértők igénybevételével felülvizsgált, aktualizált szabályzatok, melyek száma 5.

A csatlakozási feltételekben előírt, megfelelően tisztított szakrendszeri adatbázisok. Eredmény: 7 szakrendszerhez való rendszercsatlakozás.

A csatlakozási feltételeknek megfelelően lebonyolított adatmigráció. Eredmény: 7 szakrendszerhez való rendszercsatlakozás.

Megkötött és hatályba lépett Szolgáltatási Szerződések a projekt fizikai zárásának időpontjában. Eredmény: 2 szolgáltatási szerződés.

 

Az ASP csatlakozáshoz a székhelyen kiépített belső informatikai hálózat áll rendelkezésre, központi nyomtatóval. A munkaállomások gépei elavultak, nem alkalmasok a rendszerhez történő kapcsolódáshoz.

 

A projekt megvalósítása külső szakértőkkel és az érintett köztisztviselőkkel közösen történik.

Tornyospálca applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.





4642 Tornyospálca
Rákóczi utca 23.
tornyospalca@tornyospalca.hu
Telefon: +36 45 445 001
Fax: +36 45 445 001
Régi weboldal: tornyospalca.localinfo.hu/

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 8.00 - 12.00
Kedd: 8.00 - 12.00
Szerda: 8.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 12.00

Tornyospálca Önkormányzat